A múlt héten megállapítottam, hogy nem lennék én gyerekorvos.
Történt ugyanis, hogy Panni megkapta a 2 hónaposoknak járó védőoltást. Angyalom - mivel még nem tudta, mi vár rá - fülig érő mosollyal hempergett a vizsgálóasztalon, aztán egyszer csak OOOOÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ és újra OOOOÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Annyira felzaklatta a szúrás, hogy aznap letehetetlen volt, és ha véletlenül elaludt, még álmában is hangosan sírt.
Így múlik el egy világ dicsősége és így lesznek a vidám gyerekekből fehér köpeny-parás ordítozósok. Pedig a néni mondta, hogy ne haragudjon, ez egy kicsit fájni fog - mindhiába. Kislányom szemmel láthatóan neheztelve hagyta el a rendelőt.
Emlékszem, én is sírva könyörögtem Janidottorbácsinak, hogy ne adjon szurit, ő kegyetlenül mindig belém döfött valami csípős izét. Mivel gyerekkoromban sokszor volt mandulagyulladásom, sokszor történt velem ilyen incidens, és én egyre kevésbé szerettem az ősz szakállas bácsit a fura szagú fehér köpenyében. Már a váróban éreztem az injekció szagát, amitől egyből inamba szállt a bátorságom.
Azt hiszem, a gyermekorvosok helyzete nagyon nehéz. Miközben ők mindent megtesznek, hogy segítsenek a csöppségeknek, szinte mindig ordítás, kapálózás és könnyzápor a fizetségük.
Épp mint a Szörny Rt-ben, csak a sikítás helyett sírás gyűlik. 

Én nem bánom, mi lesz még az idén az időjárással, de nekem már tavasz van. Egészen más érzés, sokkal jobb, hogy enyhül a hőmérséklet, csicseregnek a madarak, és szemmel láthatóan hosszabbodnak a nappalok.
Nagyjából egy hete életünket rendszeres városfelfedező túrák színesítik, mivel bevezettük a délutáni babakocsis sétákat. Sajnos egyelőre a futásról le vagyok tiltva a szülés maradványtünetei miatt, de kárpótlásul van szerencsém hódolni kedvenc új sportomnak, melynek a babakocsi off-road nevet adtam. 
Gyalogosként, sőt, bringával sem tűnt fel, hogy mennyi lyuk, üreg, kátyú, csatorna, lyukmaradvány és egyéb, a síktól eltérő elem tarkítja a járdákat, a középen álló, kikerülhetetlen villanyoszlopokról nem is beszélve. Pannikámnak hamarosan bukósisakot kell szerezni, ha továbbra is a környéken lévő kis utcákat választom délutáni levegőzésünk helyszínéül, mert néha akkorákat zöttyen a kocsi, mint Somogybabodon. Épp úgy, mint Gombócartúr csokifüggő elméjében a csokoládéból, gödrökből is számtalanféle van, mint pl. kerek, hosszú, mély, széles, feltöltött, kimosott, lerácsozott, jelölt, jelöletlen, de ezeken kívül napról napra újabb fajtákkal is megismerkedünk.  
Bár Panni egyelőre még nem túl beszédes társaság, és mitfahrer-ként is van mit tanulnia, az utas szerepét nagyon élvezi. Az öltözést végigüvölti, majd miután beteszem a babakocsiba, egy fokozattal felerősíti a szívet tépő keserves sírást, de a lifthez érve már alszik is. Neki mindegy, hogy merre megyünk, ezért általában azokat az utcákat választom, ahol kevés a mérges kutya és sok a szép nagy ház. A nagyobb ugratásoknál néha fel-felébred, de egyből vissza is csukódnak a szemei, hogy aztán a friss levegőről hazaérkezve újult erővel folytassa a tündérkedést. Remélem, a bringázást is ennyire fogja majd élvezni.

A minap felhívtam egy masszőr és jógaoktatót azzal, hogy masszázsra lenne szükségem. Az úr egyből rákérdezett, mi okozza a hátfájásomat, és elkezdtem (volna) mondani, hogy a terhességem alatt..."Nem terhesség, várandósság!" - javított ki, mire én: "Hát nekem a vége terhesség volt, de maga biztos jobban tudja, mert gondolom jó sok gyereket kihordott már!" Az illető persze meglepődött hirtelen jött kirohanásomon, és miközben szívesen folytattam volna a vitát, rájöttem, hogy nem ő tehet róla. Ez egyfajta társadalmi elvárás. 
A férfiak és a szülés előtt álló nők, illetve akik még csak a filmekben láttak kismamát, gyakran hajlamosak azt gondolni, hogy a gyermekvárás és az újszülött gondozása alatt csak a csodálatos és a felemelő jelzők jöhetnek számításba. A baba születése hatalmas ajándék, de valóban minden pillanat oly boldog? Attól vagyunk jó szülők, hogy eláraszt minket a lilaköd?
Amikor az éjszaka közepén a kisded nem hagyja abba az üvöltést, miközben gyarló porhüvelyünk mit nem adna öt perc csendért, nem az jut eszünkbe, hogy mekkora csoda, ami velünk történik, hanem az, hogy mekkora szívás. Attól még, hogy anya vagyok, az én szervezetemnek is szüksége van elegendő alvásra, evésre és tisztálkodásra, hogy a szükségletpiramis felsőbb szintjeit ne is említsem, és bár tudom, hogy én vállaltam ezt a szerepet, adassék meg néhány pillanat, amikor rosszul érzem magam.
Panni édes, gyönyörű és bármit megtennék érte, de míg minden percét teljes kiszolgáltatottságban éli, úgy le tudja szívni az energiáimat, hogy önérzetes zombiként ugrom bármilyen keresetlen véleményre és tanácsra.
Jobb napokon sikerül úgy beosztani az időmet, hogy két etetés között belefér egy-egy félóra sport vagy blogírás, és az egyre gyakoribb kinti sétáknak köszönhetően az életerőm is fokozatosan tér vissza, azonban néha jól esne egy kiadós pihenés, egy bűntudat nélküli hajmosás, vagy egy olyan ebéd, amikor van idő minden falatot legalább tízszer megrágni.
Az anyaság egyfajta extrém sport: összességében fantasztikus és kevesebb lennék nélküle, de éppúgy, ahogy az ultrafutó sem röpköd örömében, hogy leesett egy lábkörme, engem sem gyönyörködtet a mindennapos lestrapáltság.

Egy évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy egyszer én is eljutok a minden nap mosó anyák szintjére, ezért örömmel jelentem, hogy elértem a haladó fokozatot. Minden nap megy a mosógép, és a száradó ruháknak se szeri,  se száma. Szerencsére, a ruháink nagy részét nem kell vasalni, ezért az "ironman" csak heti egyszer kerül bevetésre, kizárólag fertőtlenítés céljából.
Most, hogy látom, mennyi kosszal jár egy olyan kisded nevelése, aki még átfordulni sem tud magától, minden elismerésem azon nőké, akik az eldobható pelenka korszaka előtt váltak anyává.  Ezúton köszönöm szüleimnek és a tesómnak, hogy napi százszor kicserélték alólam a dzsúszt, és szorgos kezeiknek köszönhetően újra és újra tipp-topp "tetra" került a fenekem alá.
Panni baba nagyon jó evő, kétóránként felfalná a világot is, és mint tudjuk, ami befolyik, az rögtön kifolyik. Tízből háromszor a ruhája megússza a "tisztacserét", de szerencsésebb napokon az ujjaim között is folyik a sárga lé, hiszen pucéran a legjobb megkönnyebbülni. (A helyszínelők jó sok bölcsőhájat tudnának kimutatni a jegygyűrűm mélyedéseiből.)
Persze, én is azt gondoltam, hogy á dehogy fogok minden nap mosni, inkább veszek több váltás ruhát, és ezzel meg van oldva. Hahaha. Nincs az a ruhamennyiség, amit mi ketten ne tudnánk összekakizni, -tejezni, -nyálazni, és akkor még hol van apuka toalettje, meg a heti cserére szoruló törölközők, konyharuhák stb.
Szerencsére, van mosógép és külön szoba, ahol szárítani lehet - mivel a panelban nincs padlás - és mint tudjuk, él még, aki kimossa, de azért ha a tévé tetején lévő kaparóssal ma megnyerjük a fődíjat, tuti felveszek egy bejárónőt.

Annyi minden történt velünk a legutóbbi blogbejegyzésem óta, hogy csak mély hipnózisban tudom felidézni az elmúlt hét eseményeit. Volt napi 8-10 evés, ugyanennyi kakis pelenka, ami átlag 25 dkg tömeggel számolva 15 kg szemét 6 nap alatt, plusz némi használt nedves törlőkendő. (Azt hiszem, ökológiai lábnyomban még így is a McDonald's vezet.) Volt ezen kívül sírás, alvás és nem-alvás, büfi, rotyi, és túlestünk életünk első orvosi vizsgálatán. Úgy terveztem, hogy ha már úgyis el kell hagyni a lakást, körbejárunk egyet a telepen, de mivel aznap szakadt az eső, babakocsi helyett maradt a hordozókendő és a pocsolyakerülgetés. A doktornéni nagyon örült, hogy Panni 5,3 kg. Megnyugtatott, hogy szépen fejlődik, ügyesen tartja a fejét, több másodpercig képes fókuszálni, és rendkívül kiegyensúlyozott, mert nem kapta el a sírást a többi gyerektől. Azt mondta, hogy sárkánytejem van, attól hízott a kislányom 1,3 kilót öt hét alatt. Hát...néhány szoptatásnál tudnék tüzet okádani a fájdalomtól.
Jut eszembe a sárkányokról. Nagy örömömre a Trónok harca 6.évadát április 24-én mutatják be az amerikai HBO-n, és rá két napra már mi is nézhetjük a neten, ami azt jelenti hogy már csak hetvenet kell aludni (kakis pelenkában mérve 350, ha átlag napi öttel számolunk). Csodálom, hogy Valentin nap alkalmából - a macival díszített piros lábasfedő mellé - nem dobtak piacra csoki sárkánytojást.

Előzetes elképzeléseimhez hűen kiruccantam a hétvégén, és bár nem a távhő csekket adtam fel, így is remek kalandokban volt részem: autóztam, húst vettem, piacoztam, friss levegőn voltam. Miután leparkoltam a vásárcsarnok előtt, gondoltam, egy életem, egy halálom, én a mobilparkolást bizony megpróbálom. Felfűtve a várható izgalmak által okozott adrenalinlökettől, elővettem az új, narancssárga hátlappal rendelkező mobiltelefonomat, és elküldtem a megfelelő SMS-t a megfelelő helyre. Miközben elmélyülve ezzel foglalatoskodtam, odajött hozzám egy nő, és elkezdett magyarázkodni valami pénzváltásról. Miután nem értettem, hogy miről beszél, és azon gondolkodtam, hogy én vagyok-e nagyon fáradt vagy ez a nő tökhülye (mely bizonytalanságom valószínűleg kiült az arcomra is), hirtelen összeállt a kép, és támadómnak szegeztem a kérdést: "ugye nem nézett parkolóőrnek!" "Jaj, nem, csak ez a narancssárga telefon megtévesztett!" Azt hiszem, ezzel elértem a hét katarzisát.
Panni továbbra sem tud esténként elaludni, mely következményeként - hasznos tanács reményében - folyamatosan a netes oldalakat bújom. Hordozókendőnk már van, de a legnagyobb nyűglődésben ez sem segít. A hétvégén, mivel jobb ötletünk nem volt, kipróbáltuk a lakásban fellehető összes fehér zajt. Volt itt hűtőhallgatás, ventilátor, hajszárító, sőt még egy fehérzaj-generátort is letöltöttünk a telefonra. Nem tudom, hogy ezek használtak-e vagy valami más az oka, de a kiccsaj 2 napja rövidebb ideig sír, viszont gyakrabban. Lehet, hogy a napirendjében van egy konkrét percmennyiség, amit sírással kell tölteni, és amíg ezt nem teljesíti, nem tud elaludni. Miután sikerül végre letenni, jöhet 2 óra önfeledt alvás, majd újra kezdjük az egész evés-büfi-altatás kombót. Állítólag 3 hónapos kora körül kinövi, szóval a felén elvileg túl vagyunk, és jöhet 2-3 hónap "nyugalom", míg el nem kezdődik a fogzási időszak.
Azt mondják, visszasírom még ezeket a napokat.....

BRÉKING NYÚZ!
Minden viszontagság ellenére tegnap sikerült megnéznünk egy filmet. Az ötlet jó volt, a választás pocsék. DiCaprio új mozijában a rendező kissé túllőtt a célon. Medvetámadás után a félholt pasas hipp-hopp képes lesz kúszni, futni, sőt lovagolni, és valami miatt mindig a dombon felfelé indul el, hogy bosszút álljon a fia gyilkosán. A legnagyobb poén a filmben, amikor indián Unkasz a szélvihar közepén tüzet rak, és a tenyerében fújja a gyújtóst, hogy lángra kapjon, miközben a hó vízszintesen esik a tomboló viharban. Kicsivel később ugyanezen fazont a pipamocsoktól gyorsan gyógyuló főhősünk fellógatva találja egy fán, de mivel már olyan jól van, megment egy lányt és ellop egy lovat.

Panni ma egy hónapos. Hihetetlen, hogy pontosan négy héttel ezelőtt mi minden történt velünk, és bár a feledés homálya még nem fedte el az átélt félelmeket és ijedtséget, a mellettem gügyögő közel 5 kg színtiszta bűbáj mindenképp segít feldolgozni a negatív élményeket. 
Napjaink változatosan telnek. A szokásos evés, alvás, pelenkacsere hármasba olyan elemek férkőztek be, mint például a puha plüssnyúl által okozott örömnyögés. Persze anyának is jut a földi javakból bőven. Hol a postás csenget be etetés közben, hol a "júpíszis", hol pedig a csótányirtó. Ez utóbbi okozott némi fejtörést: beengedjük-e a bogarak rémét a lakásba tudván, hogy az szét fog spriccelni valami vegyszeres zlottyot, ami állítólag nem káros az emberre, vagy várjuk a jó szerencsét, és bízzunk abban, hogy az alattunk lévő boltból - a szebb panoráma reményében - nem akarnak feljebb költözni a dögök. Végül megkockáztattuk, és befizettünk egy permetezésre. Sajnos az, hogy három napig nem lehet felmosni, csak a munkálat végén derült ki, szóval a heti (már lassan kétheti) nagytakarítás megint csúszik.
A trehányság a felső szomszédunkról nem mondható el. Szinte nincs olyan nap, hogy ne porszívózna vagy rázna valami nagy lebernyeget felettünk. Amennyit fúr, nem csoda, hogy sok a por, de hát akinek a lyukak gyártása a hobbija...
A héten új hangok is társultak az eddig megszokottak mellé, ugyanis - szintén a felső szomszédra gyanakszom - valaki három napja vadul gyakorolja ugyanazt az Oasis számot. Biztos látta Vastag Csabit a tévében, és ő is szupersztár akar lenni.
Apropó tévé! Ma megnéztem egy háromnegyed Szívek szállodáját, és Tarantino új filmjét is elkezdtem, bár mivel ez utóbbi három órás, több részletben fog csak sikerülni a végére érni. Mivel nem akarom Pannit a véres jelenetek közben keltett ordibáló hangokkal sokkolni, a feliratos változatot nézem olyan halkan, hogy akár némafilm is lehetne. De legalább megvan a moziélmény.
Hedonizmusomat kiélve a filmezés mellett egyéb dolgokkal is megpróbálom magam kényeztetni. A múlt hétvégén például végre kimozdultam a lakásból, és Jucival elmentem az Intersparba vásárolni (megjegyzem, eddig utáltam boltba járni, és most is elég volt belőle tíz perc), sőt, még egy jeges kakaót is ittunk. Előtte héten adtam a házi wellnessnek, és hajat mostam, sőt még a szemöldökömet is kiszedtem. Azt hiszem, most szombaton ismét kiruccanok, és feladom a távhő csekket a postán. Éljen a züllés!  

"- Tudod Ivy..,nekünk lentieknek össze kell tartanunk,mi a zsák legalján vagyunk.
- És akkor hol van Mabel?
- Ő egy másik zsákban."

Átmenetileg úgy érzem, én is átkerültem egy másik zsákba.
Meglepő módon nem az éjszakák, hanem a nappalok okoznak nagyobb fejtörést annak eldöntésében, hogy ha tele a has, tiszta a hátsó, nincs betegség, én meg veszettül dajkálom a fenekét, akkor vajon mi a baj? Miért üvölt bele az arcomba? Aztán egyszer csak fogja magát, és egyik percről a másikra - általában a pelenkázóasztalon - hirtelen átalakul a legtündéribb királykisasszonnyá, akit valaha láttam, és ha ilyenkor beteszem az ágyba, és körberakom plüssnyulakkal, akár fél órát is képes csendben végigkamillázni. Aztán oáááááá, megnyomja a csengőt, és én szaladok. Csengetett, Milady? Majd újrakezdünk mindent: kaja, pelus, szórakoztatás, dajkálás, ordítás, plüssnyúl. Fogni még nem tud, de nagyon vicces, ahogy hozzáér a puha nyúl a kezéhez, kicsit elmélázik, és látszik rajta, hogy jól esik neki a pihe-puha lágyság. Pedig biz' Isten, a Coccolinot örökre száműztem az életünkből!
Az elmúlt három hétben nagyon sokat változott külsőleg, és nem győzök betelni a szépségével. Kicsit csipás a sok sírástól, kicsit rá van száradva a tej az arcára, de ő így tökéletes. Azért néha várom, hogy három óránál többet tudjak aludni, de ha belegondolok, hogy milyen gyorsan el fognak múlni ezek a hónapok, inkább mégse siettetném az időt. Mint egy kis fikusz, ahova leteszem, ott marad. Gondolom, a néha rátörő óriási hiszti is annak tudható be, hogy rájött: ki van szolgáltatva ennek a zombifejű tejcsárdának. Lehet, hogy nem győztem meg eddigi szolgálataimmal arról, hogy bármit meg tudok oldani, ezért az a nagy pánik. Na majd még dolgozom az ajánlólevelemen!
Tegnap óta már kendőben is képes vagyok hordozni, mert a veszprémi babahordozó klubból Anna volt olyan kedves, és eljött hozzánk, hogy kiokítson a helyes kendőkötés rejtelmeiből, így Panni már akar kiesni belőle. Szóval ha semmi nem használ, jön a kendő, amiben elalszik, és ha szerencsém van, ez az állapot kitart vagy 20 percig is.
Amúgy Annán kívül mostanában elég sok kedves emberrel találkozom, főleg virtuálisan, mivel a lakást még nem nagyon hagytuk el. Valószínű érződik rajtam az átmeneti rabszolgasors tehetetlensége, ami szerethetőbbé tesz, és akaratlanul is bevonzom az univerzum (más néven univerzális) kozmikus erejét. Lehet, hogy én leszek a fény az éjszakában, és nem kell kicserélni a kiégett izzót a lávalámpában?

TEJCSÁRDA 
"a bölcsőhájhoz"
AZ ÚRI KÖZÖNSÉG TÁNCOL

Két és fél hét telt el azóta, hogy Panni megérkezett, és lassacskán megszokjuk egymás jelenlétét. A kezdeti "jesszusom, ugye lélegzik" para elmúlt, de azért a bébiőr és a légzésfigyelő folyamatosan bevetésre készen állnak, mivel kislányunk külön szobában alszik. Tudom, tudom, hogy jobb lenne együtt, de ezt a hetvenes évek paneltervezőinek is meg kellett volna mondani, mivel a rendelkezésre álló szobáink vagy kicsik ahhoz, hogy mindhárman elférjünk vagy - lévén szélső lakást kaptunk - a hőmérsékletük nem megfelelő. Mondjuk a férjemmel aludhatnánk emeletes ágyon is, és akkor a gyerekágy is elférne. Az tuti jót tenne a házasságunknak. Szóval Panni külön, én meg jövök megyek egész éjjel. Ha szerencsém van, sikerül három órát is végigaludni, de ilyesmi egyelőre csak elvétve adatik meg, így annál jobban tudom értékelni ezen ritka alkalmakat.
A napi menetrend elég egyszerű, nem kell hozzá filofax. Két-három óránként etetés, előtte "tisztacsere", ami tízből háromszor ruhaváltással is jár, mert a kis huncut szeret csupasz fenékkel a nagyvilágba pisilni. A szabad órákban pár perc "áááá" meg "óóóóó", egy kis tündérkedés apával, és ha nagyon jó napunk van, délelőtt 11 körül már az agyonnyálazott és tejtől ázó hálóing is lekerül rólam, sőt, néha délre a fogamat is sikerül megmosni.
Valójában a hat hét gyermekágyas időszak alatt nem azért ellenjavallt az anyának emberek közé menni, hogy a bébinek ne vigyen haza semmi ismeretlen kórokozót, hanem azért, mert - míg a kisded folyamatosan tiszta ruhában, illatos popóval, jóllakottan kamillázik bele a nagyvilágba - szülőanyja tejtől "illatozó" hálóingben, maszatosan és kócosan jobb, ha nem riogatja az állampolgárokat.

 

Az utóbbi három hét gyökeresen megváltoztatta a hétköznapjaimat. Egy hét kórházi "nyugalom" után kicsattanva az életerőtől  - vérszegényen és majdnem mozgásképtelenül - teljes bevetéssel elkezdődött kezdő anyuka létem, mely időben és térben átmenetileg megakadt a pisi-kaki-böfi bűvös háromszögben. A pelenkázási technikám sokat javult, de mivel Panni szeret csupasz fenékkel pisilni és az egy perce lecserélt pelusba ismét belekakilni, előfordul, hogy a gyerek éjszakai rendbetétele fél óráig is eltart, amitől úgy kipattan a szeme és olyan éhes lesz, hogy képes egy órán át enni, majd újabb közel egy óráig tart, mire olyan mély álomba szenderül, hogy le tudom tenni a kiságyba. A hosszas procedúra után aztán én is bedőlök a férjem mellé abban bízva, hogy van egy órám pihenni és összeszedni magam, hogy a következő sírásra kisimultan, higgadtan és kellőképp szórakoztatóan ébredjek. És ez így van rendjén. 
Az etetésekkel töltött hosszú órákat próbálom hasznosan kihasználni, és miközben kislányom mohón fal, olvasok vagy netezek a telefonról, de mivel alvással töltött óráim száma exponenciális csökkenést mutat, megelégszem a bulvár hírekkel és magazinokkal. Úgy érzem, ennél komolyabb témát nem lenne képes feldolgozni az agyam, és a tegnapi  napig azt gondoltam, jól van ez így. Aztán kiderült, hogy mialatt én Csipkerózsikanyu álomban szenderegtem, Vajna Tímea időjós-jelölt lett, Putyin Orbánnal cimbizik, miközben Ráhelke újabb földbirtokot mondhat magáénak, Pesten a taxisok lázadnak az uber ellen - most már azt is, hogy mi az - és blokádolnak, Bagdy Emőkét pedig kikezdték, mert állítólag szexista kijelentést tett. 
Te jó ég! Azért még köztársaság van vagy újabb rendszerváltás történt és én észre sem vettem?