Ma visszatérek az egyik kifogyhatatlan témámhoz: így élünk mi a panelban.
Mint ahogy azt egy régebbi blogbejegyzésemben említettem, hátrányos helyzetű vagyok, mert családi házban nőttem fel, ráadásul a Balaton partján, most pedig egy ötvenix négyzetméteres lakásban élünk a hatodikon.
Mivel nagyon hiányzik a kert, az óriási többfunkciós erkélyt (ruhaszárító, epernevelde és piknikhelyszín egyben) ahogy csak lehetett, felvirágoztam, műfűvel borítottam, és még egy nyugágy is kifért, ami ugyan kinyitott állapotban elfoglal minden szabad helyet, de legalább az érzés olyan, mintha... 
A galambok ellen újabb védvonalat kellett kiépítenünk, mert szombaton ismét betalált egy pár a behálózott teraszra. Azt, hogy hogyan tudtak bejönni, nem jöttünk rá, viszont miután lelepleztük románcukat, és el akartuk üldözni őket, nem találták a kijáratot, ezért összerepkedték a frissen mosott ruhákat, és letörték a virágaim egy részét. Végül egy partvis és az egyik elhúzott barikád segítette távozásukat. Mit volt mit tenni, a szombat délelőttöt újramosással és újrahálózással töltöttük morcosan és fáradtan, mivel előző este fél tizenegykor az egyik szomszéd kutyája még a járókelőket ugatta, egy másik lakó pedig fúrta és kalapálta az ajtaján a zárat, mert nem tudta becsukni. Közben persze hevesen káromkodott.
Jó itt lakni! A tervezőnek köszönhetően, aki L alakban álmodta meg e betoncsodát, itt nincsenek titkok. Átlátunk egymás konyhájába, és ha kimegyek a teraszra, mindig beszélgethetek valakivel anélkül, hogy el kéne hagynom a lakást.
A múltkor gondoltam egy merészet, és főzés közben sarkig kinyitottam az ablakot, így az egész tömb jól láthatta, hogyan készítem a húsos tésztát. A titkos receptért járó jutalom nem sokat váratott magára, mert cserébe megcsodálhattam a szomszédasszonyt, hogyan szőrteleníti a lábát az erkélyen.
Már alig várom az eheti újabb kalandokat! Most például nem működik a lift! :-)

A szülés után - mivel három hétig csak félig fekvő, félig ülő pozícióban tudtam lenni - rákaptam a babás-mamás Facebook-os csoportok posztjainak olvasgatására. Kezdő anyukaként tele voltam kérdéssel, ezért úgy gondoltam, hasznomra válhat, ha kételyeimet megosztom a hozzám hasonló helyzetben lévő mamákkal, és reméltem, hogy hasznos tanácsokat is kapok a nálam rutinosabb szülőktől. Kismillió csoporthoz csatakoztam, a várt eredmény azonban elmaradt. Egyszer feltettem azt a kérdést, hogy kinek hogyan vált be a suttogó módszer (ez egyfajta alvástréning babáknak, hátránya, hogy a radikális anyukák hagyják, hogy álomba sírja magát a gyerek), na erre aztán úgy leosztottak, hogy csak néztem. Miután azt is leírtam, hogy 8 héttel a szülés után újra elkezdtem mozogni, közölték, hogy ne akarjak szuperanyu lenni, mindennek megvan az ideje, és ezt a férjem is igazán megérthetné. Persze ehhez neki semmi köze nem volt. Ezek után otthagytam virtuális társaságomat, és inkább kerestem egy olyan hús-vér közösséget, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak.
A kangásokra még a terhességem (ja, persze, tudom, várandósság) alatt találtam rá, és úgy döntöttem, ideje visszatérni. Ez egy speciális torna, amit babával együtt lehet végezni, és kimondottan a szülés utáni regeneráció a cél. Az edzés bemelegítéssel kezdődik, amit talajgyakorlatok és plankok követnek, majd a csemeték háti hordozóba kerülnek, és indulhat a pulzusemelés és erősítés! Egy másik verziója a babakocsis kanga, ami tulajdonképpen szabadtéri edzés kis futással, kis izommunkával, mindez a természet lágy ölén babakocsival. Ha szerencsém van, Panni végigalussza az egy órát, így két legyet üthetek egy csapásra. 
Szuperanyu? Egy frászt! A kanga mottója: fitt anyuka, boldog baba! 

A nyár beköszöntével ismét ellepnek minket a szabadtéri rendezvények, ahol lehet enni, inni és a fűben hömbölögni. A fesztiváloknak se szeri, se száma. Van itt sör- és borünnep, csülök napok, dödölle- és stanglifesztivál, autós és sárkányeregetős találkozó, szüreti mulatság, de ha a kukutyini útkereszteződésbe kiáll egy vattacukros és egy sörcsapos, egy önjelölt DJ pedig félrészegen üvölteti kedvenc számait a Youtube-ról, az is a valamilyen fesztivál nevet fogja kapni. Jó hír, hogy továbbra is a legvidámabb barakk vagyunk, tele mókával, kacagással, celebfellépőkkel, nagyon vicces "sztendáposokkal", és mint tudjuk, az önfeledt szórakozásnak sokszor az indokolatlanul hangos zene is velejárója. Ez utóbbi miatt beszereztünk Panninak egy fültokot, mivel - bár egy féléves kisdeddel nem fogunk befizetni a Voltra - az ember bármelyik utcasarkon belefuthat egy szuper fesztiválba, mi pedig felelősségteljes szülőként védeni szeretnénk kislányunk hallószervét (na meg persze zenei ízlését). 
Party Panni bevetésre kész!

Október óta, mióta beköltöztünk a panelba, folyamatosan meggyűlt a bajunk a galambokkal. Eleinte szelíd módszerekkel próbáltuk elriasztani őket, úgyis mint színes szélpörgő, szúrós kaktusz, virágládák. Egy ideig hatott az újdonság varázsa, de újra visszataláltak régi kedvenc költőhelyükre, ugyanis előttünk vagy egy évig lakatlan volt a kégli, és senki nem zavarta a galambnászt  - az avar helyett a teraszon. Rájöttünk, hogy drasztikus módszerekhez kell folyamodnunk, és a korláttól fölfelé bemadárhálóztuk az egész erkélyt. Telt múlt az idő, majd egy napsütéses reggelen arra ébredtünk, hogy a kisköcsög újra a teraszon burrog. Nem akartam elhinni, de az a dög képes volt bebújni az alsó résen. Mit volt mit tenni, tovább erősítettük a védvonalat, és egy deszkával eltorlaszoltuk a nyílást, remélve, hogy amíg itt lakunk, nem fog dél-nyugatról verni az eső, mert így esélye sincs kifolyni a víznek. Megpróbáltatásainknak azonban koránt sem volt vége, ugyanis szabadon maradt két ablakpárkány, plusz az erkély oldalán lévő kb 20 cm-es ív, melyeket továbbra is vígan összeszartak a gonosz tubik. Ha harc,hát legyen harc: galambtüske került a kritikus helyekre, galambbábot böködtünk gombostűvel, és háromszor leköptünk egy fekete macskát. Ezek után mit tehetnénk még? Jöjjön a csúzli és a csapágygolyó? Vagy állítsuk be a nemtörődöm közös képviselőt madárijesztőnek?
Méghogy a béke jele, meg a szerelem szimbóluma! Haha! Legközelebb, ha galambpárt látok egy esküvői tortán, gondolkodás nélkül leharapom a fejüket.

Hihetetlen, hogy egy kisbaba érkezése milyen átalakulást generál az anya szervezetében! Vannak közismert tünetek, pl. nő a has, szélesedik a csípő, dagad a láb, ezekről mindenki tud. Vannak azonban olyan változások, amik engem, első gyermekes kezdőként igencsak megleptek. Vegyük például a hajhullást.
Ha abból indulunk ki, hogy minden okkal, a kisded érdekében történik, ez számomra a legkevésbé értelmezhető jelenség. Miért hullik a szoptatós mama haja? Lehet, hogy az ősember anyja annak idején ebből rakott fészket? Esetleg babaruhát nemezelt belőle? Az egyik elmélet szerint a terhesség alatt dússá változott hajkoronából kihullik a felesleg. Ha ez igaz, a fészekrakós elképzelésem akár helytálló is lehet. Az is előfordulhat, hogy a természet szándékosan "csúnyít" meg minket, hogy leküzdve hiúságunkat csak a csöppség gondozására koncentráljunk. Bármi legyen is a tudományos magyarázat, a kihullott kósza hajszálak mindenhol feltűnnek: padlón, mosogatószivacson, Panni markában, majd a szájában, de találtam már a pelusban is. Kicsit úgy érzem magam, mint egy vedlő kutya, és eddig még nem találtam rá ellenszert.
Lehet, hogy a természetnek ezt újra kéne gondolnia? Lehet, hogy a jól bevált teremtő eljárásokra ráférne egy algoritmusfrissítés?

Az utóbbi időben elhanyagoltam a blogírást, de ígérem, "megjavulok én, jó leszek majd, és visszatérek hozzá újra". Az igazat megvallva, olyan elfoglalt anyuka lettem, hogy képzeletbeli bakancslistámon az írás általi önkifejezés a margó alá csúszott, szinte már-már láthatatlanná vált. Mindig, amikor időm lett volna, úgy éreztem, hogy á, velünk nem történik semmi érdekes, a kakis sztorikkal meg nem akarom untatni követőim táborát. Pedig a pelus tartalmának elemzése nem is olyan egyhangú. A bemenet adott - Panni egyelőre csak anyatejet kap - a kimenet viszont mennyiségben, színben és állagban meglepő változatosságot mutat, néha frászt hozva a gyanútlan kezdő szülőre.
Az elmúlt hetek sárga, zöld, véres és folyós kakijának eredményeként 1. nem fogyasztok semmilyen tejterméket, így az ételallergiámmal együtt búza-, tojás- és tejmentesen táplálkozom, 2. kiderült, hogy nem vagyunk az egyből ügyeletre rohangálós szülők. Az előbbinek köszönhetően szinte olvadnak le rólam a kilók (a szülés óta a 16.megy le), az utóbbi pedig nagyon megnyugtató.
A diéta mellett a rendszeres testmozgás is heti rutinná vált. Általában hétfőn és kedden Pannussal kangázunk - erről majd egy másik blogbejegyzésben részletesebben is beszámolok -, csütörtökön pedig egyedül megyek gerinctornára. A hétvégéket lehetőség szerint családi körben töltjük, és néha oda is sikerül beiktatni egy-egy hosszabb sétát, a maradék napokon pedig anyukámnál kertészkedem vagy órákon keresztül tologatom a babakocsit, mert ez a kis lurkinnya csak akkor alszik, ha mozgásban vagyunk. 
Az én kislányom a világ legjobb személyi edzője. :-)

Egyesek szerint a mai nap balszerencsés. A gyanútlan járókelők éppúgy veszélyben vannak, mint a háztartási gépeket használók, hiszen mikor máskor törne ki a cipőnk sarka a járdaszegélyen vagy robbanna fel kezünkben a turmixgép, ha nem péntek 13-án. Mások azt állítják, hogy ezen a napon kell lottót venni, mert az biztosan nyerni fog, de vannak elméletek a fekete macskával és az átkot lemosó esővel kapcsolatban is.
Én azt mondom, keressünk egy fekete macskát, köpjük le háromszor, majd csukjuk be a naptárt. Kit érdekel a balszerencse! Legyen minden úgy, ahogy lennie kell péntek 13-án, szombat 14-én és vasárnap 15-én is.
Na jó, azért veszek egy kaparóst, és gumicsizmában megyek Pannival sétálni...ki tudja.

Nem, most nem az ATV-n látható színes, szagos tömegmanipulációról fogok írni, hiszen senkinek nem szeretném kritizálni a vallási meggyőződését, hanem az elmúlt vasárnapról, melyet távol-keleti stílusban töltöttünk el.
Mivel nászajándékba kaptunk egy kétszemélyes kínai porcelánétkészletet festett fapálcákkal és kerámiakanalakkal, melyben rosszul mutatott volna a gulyásleves, kitaláltuk, hogy a hét utolsó napján csupa indiai, japán, kínai, thai és vietnami ételt fogunk főzni és enni, valamint a maradék időt is keleties stílusban fogjuk eltölteni.
A nap természetesen úgy kezdődött, hogy beszúrtam két evőpálcikát a hajamba, majd felvettem a pandás pólómat. Jelmez kész.
Reggelire indiai töltött palacsintát fogyasztottunk mentás joghurttal, de mivel továbbra is búza-és tojásmenetesen étkezem, kicsit fura állagú lett a cucc. A kurkumás, hagymás, krumplis tésztától pukkadásig jóllaktunk, így aztán nem siettünk az ebéd elkészítésével, szóval volt időnk délelőtt origamizni. A végeredmény egy sárkány lett volna, bár az enyém jobban hasonlított egy soha nem létező dinoszaurusz faj fejletlen egyedéhez.
A hajtogatástól megéhezve nekiláttunk a háromfogásos menü főzéséhez. Volt itt thai kókuszos csirkeleves, kínai édes-savanyú csirke rizzsel (a klasszikus magyarosított ízekkel) és vaníliás kókuszpuding karamellizált mangóval. Mindezt persze a csodás új étkészletből tettük magunkévá, a darabos részeket kizárólag pálcikával - hát eltartott egy ideig.
A kulináris élvezetek mellől természetesen nem hiányozhatott a zene sem. Volt itt kínai tradicionális muzsika, japán grunge, hare chrisna és vietnami pop.
Ebéd utáni levezetésként gondoltuk, hogy megnézzük Jackie Chan új filmjét, de sajnos számunkra nézhetetlenre sikerült, ezért inkább játszottunk egy kínai sakkot.
A napot végül "csabaikolbászos" szendviccsel zártuk wasabival, hiszen Békéscsaba is keletre van.

Régi vágyam,hogy elköltözzem egy tanyára, és önfenntartó életet élve magam termeljem meg a zöldséget, gyümölcsöt és húst, majd a felesleget a helyi piacon adjam el. Akárcsak a hippi fazon River Cottage-ban. Szerintem Panni is élvezné a vidéki életet, és az apukája is hozzá tudna szokni a friss tehéntrágya illatához.
Szinte látom magam a szép zöld traktor vezetőfülkéjében, ahogy piros pöttyös gumicsellóban nyomom a gázt. Aztán felébredek, és rájövök, hogy továbbra is egy panel "tágas" teraszán vagyok kénytelen kiélni növénygondozási hajlamaimat, mármint amennyire a galambok ezt engedik. Mivel az utóbbi időben nagyon elszemtelenedtek, madárhálót kellett feltenni, de továbbra is próbálkoznak, ezért hamarosan tüskés drót fogja erősíteni a védvonalat.
Még szerencse, hogy Révfülöpre bármikor hazamehetek kertészkedni. Már alig várom, hogy az új kesztyűmben eldugdossam a hagymát, elvessem a répát, és kipróbáljam az új fűnyírót. 
Ha tehetitek, gazdálkodjatok! Néhány tő eper, pár sor zöldség és saját nevelésű palánta feldobja a mindennapok szürkeségét.
Éljenek a parasztok,vesszenek a galambok!

Annyi minden történt a legutóbbi blogbejegyzésem óta, hogy három nap, három éjjel tudnám mesélni.
Pannika kezdi megfogni a tárgyakat, és akár félórát is képes önállóan játszani a kiságy játszósarkának nyilvánított felében. Megjött a (kora) tavasz, kivirágoztam a teraszt, a Szívek szállodája még mindig megy, és gőzerővel várjuk a nyulat. Anyukámnak elszakadt a bokaszalagja, ezért Pannival átmenetileg elhagytuk a paneldzsungelt, és majd' egy hétre leköltöztünk Révfülöpre. Rájöttem, hogy a megfelelően elhelyezett gömbkaktusszal teleültetett virágláda elűzi a galambokat, kihajtott a két éve alvó avokádómagom, életemben először végighallgattam Orbán Viktor március 15-i beszédét és ismét kiakadtam a Tescora.
Történt ugyanis, hogy legyőzve ellenérzésemet, húsvásárlási céllal felkerestem azt a multit, ahol a legkisebb is számít. Odaértem a húspulthoz, köszöntem, és elmondtam, mit kérek, majd kaptam 8 db bebarnult csirkecombot, amit csak nekem válogattak ki a frissek közül. Mivel gyanúsnak találtam, kibontottam a zacskót, és beleszagoltam, erre az eladók jól leosztottak, hogy mit képzelek, ezt itt nem lehet, eltépem a vonalkódot, és különben sem kell szagolgatni a húst, meg kell bízni az alkalmazottban. Konkrétan semmi közöm hozzá, hogy mire költöm a pénzemet, majd ha nem tetszik, lehet panaszkodni a vevőszolgálatnál, ahol persze újra sorban kell állni, jegyzőkönyvet kitölteni, magyarázkodni stb. A sztoriban a legmegdöbbentőbb, hogy az utánam sorban állókat is az én viselkedésem háborította fel, nem pedig az, hogy barna húst kaptam.  
Márpedig egy "jópolgár" nem reklamál és nem önérzeteskedik. Fogyaszt, fogyaszt és fogyaszt, hiszen a reformok működnek. Vasárnaponként tévét néz, elmegy a misére, majd a meccsre vagy az asszonyt veri, de a lényeg, hogy örül, mert egy nap a családé. Boldogsággal tölti el, hogy ismét ikszezer munkahely jött létre, és gyermekét abban a boldog tudatban neveli, hogy nem kell külföldre mennie a megélhetésért. Van véleménye a menekültügyről, melyet szívesen megoszt másokkal, tudja, ki az a Habony Árpád és figyelemmel kíséri Lagzi Lajcsi sorsát, miközben jól tudja, hogy mint mi mindannyian, ő is egyéniség.