Október óta, mióta beköltöztünk a panelba, folyamatosan meggyűlt a bajunk a galambokkal. Eleinte szelíd módszerekkel próbáltuk elriasztani őket, úgyis mint színes szélpörgő, szúrós kaktusz, virágládák. Egy ideig hatott az újdonság varázsa, de újra visszataláltak régi kedvenc költőhelyükre, ugyanis előttünk vagy egy évig lakatlan volt a kégli, és senki nem zavarta a galambnászt  - az avar helyett a teraszon. Rájöttünk, hogy drasztikus módszerekhez kell folyamodnunk, és a korláttól fölfelé bemadárhálóztuk az egész erkélyt. Telt múlt az idő, majd egy napsütéses reggelen arra ébredtünk, hogy a kisköcsög újra a teraszon burrog. Nem akartam elhinni, de az a dög képes volt bebújni az alsó résen. Mit volt mit tenni, tovább erősítettük a védvonalat, és egy deszkával eltorlaszoltuk a nyílást, remélve, hogy amíg itt lakunk, nem fog dél-nyugatról verni az eső, mert így esélye sincs kifolyni a víznek. Megpróbáltatásainknak azonban koránt sem volt vége, ugyanis szabadon maradt két ablakpárkány, plusz az erkély oldalán lévő kb 20 cm-es ív, melyeket továbbra is vígan összeszartak a gonosz tubik. Ha harc,hát legyen harc: galambtüske került a kritikus helyekre, galambbábot böködtünk gombostűvel, és háromszor leköptünk egy fekete macskát. Ezek után mit tehetnénk még? Jöjjön a csúzli és a csapágygolyó? Vagy állítsuk be a nemtörődöm közös képviselőt madárijesztőnek?
Méghogy a béke jele, meg a szerelem szimbóluma! Haha! Legközelebb, ha galambpárt látok egy esküvői tortán, gondolkodás nélkül leharapom a fejüket.