Az utóbbi időben elhanyagoltam a blogírást, de ígérem, "megjavulok én, jó leszek majd, és visszatérek hozzá újra". Az igazat megvallva, olyan elfoglalt anyuka lettem, hogy képzeletbeli bakancslistámon az írás általi önkifejezés a margó alá csúszott, szinte már-már láthatatlanná vált. Mindig, amikor időm lett volna, úgy éreztem, hogy á, velünk nem történik semmi érdekes, a kakis sztorikkal meg nem akarom untatni követőim táborát. Pedig a pelus tartalmának elemzése nem is olyan egyhangú. A bemenet adott - Panni egyelőre csak anyatejet kap - a kimenet viszont mennyiségben, színben és állagban meglepő változatosságot mutat, néha frászt hozva a gyanútlan kezdő szülőre.
Az elmúlt hetek sárga, zöld, véres és folyós kakijának eredményeként 1. nem fogyasztok semmilyen tejterméket, így az ételallergiámmal együtt búza-, tojás- és tejmentesen táplálkozom, 2. kiderült, hogy nem vagyunk az egyből ügyeletre rohangálós szülők. Az előbbinek köszönhetően szinte olvadnak le rólam a kilók (a szülés óta a 16.megy le), az utóbbi pedig nagyon megnyugtató.
A diéta mellett a rendszeres testmozgás is heti rutinná vált. Általában hétfőn és kedden Pannussal kangázunk - erről majd egy másik blogbejegyzésben részletesebben is beszámolok -, csütörtökön pedig egyedül megyek gerinctornára. A hétvégéket lehetőség szerint családi körben töltjük, és néha oda is sikerül beiktatni egy-egy hosszabb sétát, a maradék napokon pedig anyukámnál kertészkedem vagy órákon keresztül tologatom a babakocsit, mert ez a kis lurkinnya csak akkor alszik, ha mozgásban vagyunk. 
Az én kislányom a világ legjobb személyi edzője. :-)