A férfi a festővászon előtt állt, és a palettán a legtökéletesebb színt próbálta kikeverni. A színt, amely leginkább hasonlít a nő bőrének világosabb árnyalataihoz. A nő egy gyűrött, kopott, lyukas pléden feküdt a padlón a nagy franciaablak előtt mozdulatlanul, kitekert pózban. Büszkeséggel töltötte el, hogy a festő őt választotta modelljéül. Büszke volt testének tökéletességére, és örömmel odaadta magát a híres festőnek.

Egy kávézó teraszán találkoztak először, nagyjából nyolc hónappal ezelőtt. A nő a sarokban lévő asztalnál ült, óriási napszemüvegben, mely a fél arcát kitakarta, és két kézzel kapaszkodott a kávésbögréjébe. A festő odalépett hozzá, és rámosolygott. A nő hirtelen nem tudta kezelni ezt a gesztust, zavarában felugrott, és kirohant a kávézóból. Mivel nagy sietségében a táskáját a széken felejtette, a festő később gyorsan rátalált, és udvarolni kezdett neki. A nő eleinte zaklatásnak érezte a férfi közvetlenségét, hiszen egész életében rosszul bántak vele az „erősebbik nem” tagjai. Édesapja korai halála után úgy érezte, védtelenül maradt a világban, mely elesettségét többen megérezték, és kihasználták. A molesztáló szomszéd, az arrogáns plébános, a cinikus nagybácsi, a csúfolódó osztálytársak és később a családos szeretők éveken át tartó kitartó és módszeres munkálkodásának köszönhetően a nő önértékelése olyan mélyre süllyedt, hogy gyakran kétségbe vonta saját élete létjogosultságát is. Hiába beszélt volna bárkinek az átélt bántalmazásokról, olyan korban született, mely süket és vak társadalmat nevelt. Olyan világot, ahol az elismert iskolaigazgató, aki fennen hirdeti a gyerekjogok fontosságát, és teleszórja a közösségi médiát az elfogadó nevelésről szóló idézetekkel, korábban éveken keresztül, széles vigyorral az arcán szégyenítette meg diákjait. Aki a kiskamasz fiúkat gyakran hímringyónak nevezte, a bátortalan lányokat rosszízű, menstruációs poénokkal hozta zavarba, és a tornaórán kevésbé ügyes tanulókat az egész osztály előtt lealázta. A nő sokáig tartotta magában ezeket a történeteket, de ahogy a festő egyre közelebb került hozzá érzelmileg, lassan, apránként csepegtetve, ki tudta adni magából a keserűséget. Egész életében, eddigi 38 éve alatt ez a férfi volt az első és azóta is az egyetlen, aki megismerte a nő valódi világát, felfedezte igazi szépségét, és akinek már a puszta jelenléte is gyógyírként hatott sebeire.

A nő most egy gyűrött, kopott, lyukas pléden fekszik a padlón a nagy franciaablak előtt mozdulatlanul, kitekert pózban. Büszkeséggel tölti el, hogy a festő őt választotta modelljéül. Büszke testének tökéletességére, és örömmel adja oda magát a híres festőnek. Életének korábban megkérdőjelezett létjogosultsága most nyert valódi értelmet.