Beállsz a sorba, kikéred, leülsz, majszolsz. Egyszer csak - mintha egy filmet néznél - kimerevedik a kép. Látod a sorban álló kamaszlányokat, ahogy a fészbúkot görgetik attól félve, hogy lemaradnak egy like-adásról, látod az alig pár hónapos kisbabás családot, akik négy ember adagját rendelik meg, látod az idős házaspárt, akik csak fagyizni jöttek és látod a hétvégi apukát a fiával, aki egy méregdrága Happy Meal-lel kompenzál. Már mindenkiről véleményed van, mindenkiről megvan a saját véleményed, miközben te is ugyanazt teszed. Persze te csak szükségből ugrottál be, mert itt legalább van gluténmentes szendvics, itt legalább nem kell órákig várnod az ebédedre, itt legalább mindig ugyanazt a minőséget kapod. Te persze nem eszel itt minden nap, de miközben előre tudtad, hogy a napi elfoglaltságaid miatt kimarad majd az ebéd, mégsem csomagoltál magadnak tartalmas harapnivalót. Te persze a pult végéhez ülsz, külön, egyedül, mintha ki akarnál ebből az egészből maradni, mintha csak megfigyelő lennél, de egyértelműen te is a részese vagy. Benne vagy nyakig. Nem tudsz elmenekülni előle, és te sem tudsz nemet mondani. Mert te is FOGYASZTÓ lettél. Igen, te is nyomkodod a telefont, görgetsz és lájkolsz, és saját magadat is kritizálva a folyton telefonozó társadalmunkról készült karikatúrákat osztasz meg. Igen, te is imádsz mások életébe belekukkantgatni és virtuális vitákba bonyolódni súlyos társadalmi kérdésekről. Igen, te is el-elcsábulsz a gyorsétkekre, imádod a géllakkos körmeidet és el nem tudod képzelni, hogyan tudtál távfűtés nélkül élni. Igen, te is jól élsz, lapostévéd van, nyaralni jársz, boldog FOGYASZTÓ vagy. Látszólag.
Hogy belül mi rejlik, azt csak te tudhatod. Az maradjon a te titkod.