Koronavírus.

Azért kezdtem el újra blogot írni, hogy legyen hiteles emlékem majd saját magunkról, amit Pannival is megoszthatunk, mert ha vége lesz ennek az egésznek, tuti, hogy az agyunk törli a 2020-ban történteket. Ha szerencsénk van, úgy járunk, mint Ozzy a 80-as évekkel: se kép, se hang.
Szóval 14 napja vagyunk önkéntes karanténban. Leszámítva, hogy eljárok dolgozni és néha kimerészkedünk a kertbe, nem megyünk sehova. Se a boltba, se a pékségbe, se sehova, még a bevásárlást is futár hozza. Az olimpiát és az Apacuka koncertet elhalasztották,  a Facebook-on viszont gombamód terrjednek a "készíts otthon magadnak szájmaszkot" típusú videók. Hát én is megpróbáltam. 
Aki régebb óta olvassa a bejegyzéseimet, annak biztosan felűnt már, hogy soha nem osztottam meg olyan történetet, amiben kiszabok egy gyönyörű muszlin (vagy muszlim?) ruhadarabot, és hipp-hopp, varrok belőle valami könnyű nyári szoknyát. Mert NEM TUDOK VARRNI!!!! Nemhogy egy kicsit, de abszolút nem. Sajnos semmi érzékem nincs hozzá, ma mégis megpróbáltam a maszkvarrást. Sem képet  nem szeretnék közölni róla, sem a részleteit nem írom le, mert jobb, ha a feledés homályába vész.
Annyi biztos, hogy ha csak két mesterség maradna a földön a nők számára, a varrónő és az a bizonyos ősi mesterség, nagy bajban lennék.