Tegnap délután, miután kellőképp felforrósodtunk a panelban, strandolni indultunk Almádiba. A víz kiváló volt, Panni is élvezte az új látnivalókat, a fejfájásom az első alámerülésnél elmúlt, minden tökéletesnek tűnt. Elégedettségemben azt ecsetelgettem, hogy mennyire másképp fejeződik be így a nap, és mennyire fel tudja tölteni az embert egy kis balcsis kiruccanás. Ekkor még nem tudtam, milyen páratlan váratlanságokat tartogat a hazafelé vezető út.
Kezdődött azzal, hogy a jobbra-balra-összevissza parkoló kocsik között velem szemben haladt egy idősebb hölgy. Bár a KRESZ alapján nekem lett volna elsőbbségem, hátratolattam, hogy a néni elférjen. Ilyenkor felénk az a szokás, hogy fejbiccentéssel vagy intéssel megköszönjük a másiknak az előzékenységet, de a néni ehelyett felemelte a kezét és a középső ujjával bemutatott. Ha! Mi van? Hülye vagy, nyanya?
Nem kis hitetlenkedéssel folytatva utunkat jött a következő meglepetés. Egy autó próbált kitolatni a főútra a parkolóból, és mivel nagy volt a forgalom, gondoltam, megállok, kiengedem, hogy ne kelljen éjfélig ott állnia. Ez ugye nagyjából 3 másodperc. Épp csak megálltam, amikor a mögöttem lévő sofőr dudált egyet, és az öreg nénihez hasonlóan felmutatta a középső ujját. Ennek hatására utasaim és a mutogatós liba, valamint rendkívül szimpatikus csávója között kialakult egy kilométereken keresztül tartó non-verbális kommunikáció, melynek során mindenki a másik anyjáról bizonygatta, hogy az ősi mesterséget űzi (és nem vadász).
Szeretettel telt repeső szívvel hamarosan elértük a kapaszkodósávot, ahol lovaim úgy döntöttek, hogy lelassítanak, lehetőséget adva a továbbra is mutogató luvnyának, hogy nagy gázzal leelőzhessen minket. Csaj tolta neki, hogy megmutassa, övé a jobb verda, miközben hevesen szidta az anyám, és ekkor előbukkant egy sötét terepjáró, aki nem tudom, hogy az irántunk tanúsított empátiának vagy valami egyéb oknak köszönhetően, elkerülte emberünket, majd mikor mellé ért, egy hatalmasat bemutatott neki.
Lehet, hogy tegnap volt a nemzetközi fuck nap, melyen hagyományosan így köszönnek egymásnak az emberek?