Koronavírus.

Félelem, harag, düh, agresszió, szeretet, szerelem, remény. És ezek kombinációja, permutációja, ismétléses és ismétlés nélküli variációja.
Ez a nagy helyzet egy rakás kialvatlansággal és frusztrációval fűszerezve.
Kibírjuk, de meddig és mit? Ez már az vagy még csak ezután kezdődik? Vagy már el is múlt?
Miközben a gondolatok gyorsulási versenyt rendeznek az agyamban a nap 24 órájában, az idő csak múlik, és egyre kevésbé sikerül elérni az eredeti célt: nem túlélni, megélni. A 40 pedig fenyegetően közeleg. Azt hiszem, bepánikoltam ettől. Szerencsére napközben nincs sok időm a múló éveimre gondolni, mert ha épp nem a munkahelyemen pörgök, akkor dagadt plüssnyulakat etetek műanyag csirkecombbal, és miután bepakoltam, kipakoltam, elpakoltam, megfőztem, elmostam, megettük, újra bepakoltam és elpakoltam, pihenésképpen családilag megünneplem a képzetbeli Benji kutya születésnapját egy tál frissen készült mosogatólélevessel. 
A percek néha lassan telnek, és néha úgy tűnik, hogy soha sem ér véget az, ami éppen nyomasztóan tart, valahogy mégis megpróbálom meglovagolni az áramlást.
Mondjuk ma épp csak leesni tudtam a deszkáról.