Hát megjártuk ezt is...
A múlt hétvégén, kihasználva az első igazi jó időt, és megünnepelve, hogy Panni 6 napja nem szopizik, elmentünk a vásárba. Szólt a zene, ittunk sört, találkoztunk ismerősökkel, majd hazafelé menet még beugrottunk egy játszóterezésre. Aztán jött a feketeleves. Panni furcsán kezdte venni a levegőt, és mivel nem hagyott nyugodni a gondolat, bevittük az ügyeletre. Ott közölték, hogy irány a gyerekosztály, sajnos bent kell maradnunk, mert komoly légzési nehézségei vannak. Na bumm. Mondtam már, hogy ittunk sört? Nem volt egyszerű a becuccolás: apa háromszor ült taxiba, mire minden holmink beérkezett. A kórházi szobában a másik két anyuka persze már altatta a 10 hónapos és az egy év körüli gyereket, ezért a folyosón korzóztunk, míg megérkezett a fogkefénk és a papucsunk.
A kezelést nem részletezem, 4 óránkénti inhalálás 4 napig. A kaja rossz, ok, ezt eddig is tudtuk. Na de a kosz! A gyerekosztályon olyan mocsok volt, ott, ahol mindenki a szájába vesz mindent. A fűtéscsövön vastagon állt a por, ami a huzat hatására pitypangfelhőként terítette be az ágyat. A mosdókagyló és a zuhanyzó környéke penészes, a zuhanytálcából nem folyt le a víz, amit persze csak akkor vettem észre, amikor megpróbáltam Pannit megfürdetni. Szegény gyerek ott állt az itthonról vitt törölközőn, a gusztustalan hajas víz pedig csak emelkedett körülötte. Hát nem is fürödtünk többször. Az egyik női wc eldugult, amit a takarítók egy "rossz" felirattal megoldottak, így már csak 1 db wc jutott az osztályon tartózkodó közel 30 nőre. Mivel a szükség nagy úr, egyszer átmentem a férfiba, amit mikor lehúztam, lemosta a fél lábszáram, mert annyira el volt vízkövesedve. A játszószobában ragadt az összes játék, nem volt egy normális hely (pl. néhány asztal székkel), ahol egy kétévest meg lehetett volna etetni, a kórházi személyzetről pedig ne is beszéljünk. A szobánk a nővérpult mellett volt, ezért non-stop hallgathattuk a sztorikat. Nekik mindegy volt, hogy éjszaka van-e vagy nappal, harsogva dumáltak, hiszen nekik ez a munkahelyük, meg amúgy is, senkit nem érdekel, hogy a gyerekek éppen aludnának. A csendes pihenőt persze betartották, mert déltől háromig nem lehetett játszószobázni, de a hangerő ez idő alatt sem csökkent. Az ajtókat csak sarkig kivágva tudták kinyitni, és egyszer az egyik bunkó némber kétszer is visszajött, hogy megnézze, biztosan alszik-e a szomszéd ágyon a kisgyerek, amit jó hangosan meg is kérdezett. Csak úgy. Mert megteheti. Az utolsó délelőttön kiadták, hogy Pannitól középsugaras vizeletmintát kell begyűjteni, majd miután már két órája próbálkoztunk mindennel, bejött egy doktor pics@, és leosztott minket, hogy nem vagyunk elég pozitívak, a vizeletet a szülőnek a dolga begyűjteni, és másnak is menni szokott. Fél 8-tól fél 12-ig kínlódtunk, Panni már izzadva tekergőzve üvöltötte, hogy "nem akarok pisilni", és sikerült is neki visszatartani, végül feladtuk. A "kedves" ápolónő kétszer bejött, közölte a 27 hónapos gyerekkel, hogy "hát pisijjé", aztán ennyi volt a segítsége. Egyetlen egy nővér mondta azt, hogy ezért kár a gyerekkel összeveszni, mert ebben a korban még nem adják könnyen, ami az övék, és egyedül ő próbált segíteni meleg vizes lábfürdővel és szép szavakkal.
Nem akarok általánosítani, mert nyilván nem ismertem meg minden dolgozót, de az biztos, hogy látszik, milyen nagy kupi van a veszprémi kórházban, és nem hiszem, hogy a fizetésemelés lenne a megoldás.
Aki az eü pályára ment anno, tudta, hogy mi vár rá, hiszen évtizedek óta rendezetlenek a bérek, sok a túlóra, és igen, ott az a sok hülye beteg is, de könyörgöm, erről sem a gyerek nem tehet, sem az anyja. 
Azt a sztoriból kifelejtettem, hogy vasárnap reggelre gégegyulladásom lett, és úgy voltunk a kórházban négy napig, hogy nem tudtam megszólalni. Hát mit mondjak, sokszor úgy bántak velem, mint egy fogyatékossal, a szobatársam meg is jegyezte, hogy hangosabban beszélnek velem, és egyszer sem jött oda hozzám senki, hogy elmondja, mi van Pannival és mi várható. Nekem kellett koslatni utánuk, hogy közöljenek már valamit, és miután tapssal, mutogatással vagy zörgéssel jeleztem, hogy szólni szeretnék, közölték, hogy "mi, nem hallom".
Anyátok, anyátok és anyátok anyja!
Nincsenek szavak, hogy mennyire felháborít ez a viselkedés és ezek a körülmények.
Végül zárszóként: értem én, hogy sok a túlóra, hogy nincs idő pihenni, hogy rengeteg a beteg, hogy kevés a fizetés, de mindezek mellett hogyan van idő Facebookozni, és hogyan van az, hogy minden második nővérnek makulátlan műkörme van. 
Na erről kéne írnia az ország celebdoktorának!