Az utóbbi időben eléggé kijutott a "jóból". Egyik betegségből esünk a másikba, miközben próbálunk lavírozni a munkahely-család-gyereknevelés háromszögben úgy, hogy a lehető legkevesebbet sérüljünk. Panni két hétig nagyon beteg volt, enni sem akart, sokat fogyott, de mivel még mindig szopizik, és a magas láz idején engedtem, hogy bármikor bármennyi tejecskét megigyon, megúsztuk a kórházat. Üröm az örömben, hogy az elválasztás most sem sikerült, sőt, a délutáni alváshoz is újra szopizást követel. A bölcsiben már egész ügyesen elaludt egyedül, de most ott is újra nehezen megy és csak egy-egy félórákra sikerül. Úgy érzem, hogy túlnőtt rajtam ez az egész, ezért szombaton meghívtam magunkhoz egy "profit", aki remélem, hasznos és kézzelfogható tanácsokkal tudja majd segíteni az elválasztást. Bevallom, hogy nekem már rettenetesen elegem van ebből a sok tejből. Nem akarok tovább szoptatni és kész.
A munkahelyemen közben egymás után kapom a feladatokat, melyeket az utóbbi időben sajnos nem tudok végrehajtani. Nem tudom, mert itthon vagyok a beteg kislányommal, akit ki más ápoljon, mint az anyja? Tudom, hogy szüksége van rám, tudom, hogy a most elvesztegetett időt már soha többé nem fogom tudni bepótolni, és mégis rossz érzésem van. Rosszul érzem, magam, mert amikor közlöm, hogy sajnálom, de mennem kell a bölcsibe, a gyerek megint belázasodott, látom a reakciót az arcokon. A ja, persze, már megint, a tudtuk, hogy így lesz és az ezért nem szeretjük a kisgyermekes anyukákat reakciókat. Pedig nem lettem sem butább, sem lustább a szülés következtében, és mivel a téli vírusok között egy egész nap közösségben lévő gyerek olyan, mint egy időzített bomba, próbálom a munkában töltött időmet kimaxolni. Nem tudhatom, hogy a ma elkezdett folyamatot be tudom-e holnap fejezni, nem tudom, mikor kell megint másnak dolgoznia helyettem, ezért pl. nem "lopom a napot" egy kávé mellett, hiszen amúgy is sokat "lógtam", hanem egész álló nap jövök-megyek-intézkedek. Szeretném, ha teljes értékű munkaerőként kezelnének, mert  jó érzés, ha az embert elismerik. Közben persze kapom az ívet, hogy jaj, de kicsi még ez a lányka, meg hát le van gyengülve szegény immunrendszere, azért kap el mindent, otthon kellene vele maradni még egy darabig. De ebből elég! Hosszas mérlegelés után az adott helyzet legjobb döntését hoztam, amikor visszamentem dolgozni, és igen is anyaként is érek annyit, mint 4 évvel ezelőtt. Bár a körülmények jelenleg nem nekem kedveznek, tessék értékelni, hogy 300%-on próbálok megfelelni - igaz, elsősorban magamnak.