Mai divatos szóval élve azt mondanám, minimalisták vagyunk. Ez nálunk annyit jelent, hogy nincsenek felesleges ruháink, amiket évek óta nem vettünk fel, nincs a konyhában olyan edény (kivéve az ünnepi étkészletet), amit ne használnánk heti rendszerességgel, nincs ezer szekrényünk és polcunk tele csecsebecsével és soha meg nem nézett DVD hegyekkel és Panninak sincs több tonna könyve és játéka. Lehet, hogy a lakásunk sivárnak tűnik, számunkra viszont maga a mennyország. 53 másodperc alatt rendet tudok tenni kislányunk szobájában, a férjem kétnaponta úgy lépi át a küszöböt, hogy de jó haza jönni, milyen rend van, és a heti nagytakarítás sem tart tovább 1 óránál (na jó, Pannival 2,5). Én kimondottan szeretem ezt a "sivárságot", mert a sok cucc nélkül is otthon érzem magam benne. Ide teszek egy lampionsort, oda egy zöld növényt, és ha a reggeli kávémmal a kezemben körülnézek, jó érzés tölt el. A minimalizmus nem egyenlő az ürességgel vagy az élhetetlenséggel, és senki ne higgye azt, hogy egész nap itthon ülünk vigyázzban a kanapén, miközben Panni a szőnyeg közepén csendben eljátszik az egyszem babájával. Sőt! Nálunk is van élet. Mi is járunk homokozni, meg csúszni-mászni a mezőn, az én férjem sem egy idomított droid, aki jól nevelten berepül az ajtón, majd csendben leül a sarokba, a mi kenyerünk is morzsálódik és a mi Pannikánk is szórja a kaját, meg keni a joghurtot. A különbség csak annyi, hogy kevesebb holmi között gyorsabban megy a rendrakás.