Ágeszli

Ágeszli

Kalandos nyár

2017. augusztus 18. - Bagneska

Itt a nyár, a strandolás és a fesztiválok ideje. Egymást érik a szabadtéri rendezvények, ahol az ember nem győz válogatni a sok élőzenés program és kulináris élvezet között. Az ember, akinek nincs egy másfél éves gyereke. Annak az embernek ugyanis, akinek mindennapjait egy totyogó aranyozza be, esélye sincs fesztiválozni, mivel minden program este 7-8 körül kezdődik. Vajon miért nincs egy jó koncert matinéidőben? A szoptatós anyuka is ki van ám éhezve a rockzenére, meg a fesztiválérzésre!
Fentiek híján egyéb módon tettük izgalmassá a nyarat. Például vettünk egy új zuhanyfüggönyt, vásárolni jártunk a cseppet sem gyerekbarát boltokba és háromszor elhagytuk a megyét. Néha züllöttünk, ilyenkor mekis kaját ettünk (már Veszprémben is kapható gluténmentes szendvics) és 2%-os sört is ittunk mellé. Strandolással egyszer próbálkoztunk, de Panni visítása meggyőzött arról, hogy korai még neki a pancsolás. Ott álltam térdig a 26 fokos Balatonban, és kislányunk torkaszakadtából üvöltötte, hogy "nenene". Már úgy volt, hogy hőgutát kapok a vízben állva, mert a gyerek kismajomként csimpaszkodott belém, így esélyem sem volt elmerülni, de végül megoldottuk, hogy én is vizes legyek. Egyik délelőtt el akartunk menni a cseszneki várba, de miért is ne, az is csak 10-kor nyit, az nekünk meg már későn van. Hogy miért? Mert ha 11 után ülünk Pannival autóba, tuti elalszik, akkor pedig délután nem tud, amitől dilis lesz, aztán meg késő estig csak üvölt.
Az idei nyár tanulsága: a napirend a barátunk, a szabadtéri programok viszont nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://bagneska.blog.hu/api/trackback/id/tr3512759608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása