Március 3-án megműtöttek, ezért most böjtölök: húsvétig nincs semmi mozgás, semmi emelgetés, semmi futás. Azt hiszem, a húsmegvonást jobban bírnám, mint ezt a keserves semmittevést. A műtét részleteibe most nem megyek bele, jobb, ha a feledés homályába vész minden emlék ezzel kapcsolatban, meg aztán érzékenyebb lelkületű olvasóimat sem akarom elriasztani. Elég, ha annyit mondok, katéter ... remélem, nem lesz gyakori vendég az életemben.
A kórház szép volt és tiszta, kedvesek voltak a nővérek is. Mielőtt a műtősfiú betolt a tett helyszínére, megkérdezte, hogy van-e kivehető fogsorom, és megnyugtatott, hogy a zokni maradhat, ha ma reggel vettem fel. Nem! Anyád! A régészek találták! - vághattam volna vissza, ha nem lettem volna teljesen betojva a rám váró beavatkozástól. Ezelőtt ugyanis még nem volt műtős élményem. Na jó, ezer éve, kb. 5 éves koromban hörgőtükrözésem volt, és vagy 20 évvel később kivették a mandulámat, de mivel akkor nem altattak, egy raktárra hasonlító helyiségbe toltak be tolószékben, és én magam fogtam a vesetálat, amibe a doki "szórta" a manduláimat. Aztán ugye volt a szülés, de az pláne nem hasonlított egy vészhelyzetes vagy klinikás jelenetre sem.
Felnőttkori életem első műtőben tett látogatása tehát megtörtént. A falak egyáltalán nem voltak zöldek, de mindenki jól be volt öltözve és latin szavakkal tűzdelt rövid mondatokkal dobálózott. Az egyik szájmaszkos rám köszönt, ezért gondoltam, ő lehet az orvos. Mivel előtte csak egyszer találkoztam vele, nem ismertem fel ebben a jelmezben, szóval tőlem a kazánfűtő is lehetett. Kicsit olyan volt, mint mikor rád köszönnek motorról, és te bambán csak ennyit tudsz mondani: Helló, bukósisak!
Az altatás nem volt olyan rózsaszín, ahogy ígérték, és ezt félkómásan szóvá is tettem: Nem is álmodtam szépeket! Nálam mindenki összevissza pakolt! Észrevételemre a nővér persze nem reagált, mint ahogy a műtősfiú sem arra, mikor nekem tolta a másik beteg ágyát és felkiáltottam, hogy dodzsem. Gondolom, ennél cifrábbakat is hallottak már.
A műtét sikerült, a beteg túlélte. Mivel egynapos sebészet volt, reggel mentem, este jöttem, másképp nem is vállaltam volna Panni miatt. Egy hétig otthon lábadoztam, de sajnos a család kereső egyharmadát visszahívta a kötelesség, ezért leköltöztünk Révfülöpre anyukámhoz, és most itt várjuk hogy véget érjen a nagyböjt.