Barátnők ide, cimborák oda, kisgyerekes anyának kisgyerekes anya a legjobb barátja. Nem azért, mert ez egy külön kaszt, ahova csak gátsebbel, tejtől ázott pólóban lehet belépni, sokkal inkább azért, mert aki nem éli át, az nem érti. Egy 6-8 órát aludt felnőttnek hiába próbálnám megmagyarázni, miért szeretném tőből letépni annak a kutyának a fejét, amelyikre pont akkor jön rá az ugatás, amikor Pannit délután kettőkor végre sikerül elaltatni, vagy miért zavar, ha napközben légkalapácsoznak az utcán. Amíg nem volt gyerekem, szinte észre se vettem az ilyen zajokat. Azt is csak egy sorstárs érezheti át, milyen nyűg néha reggelente rendes ruhát felvenni, miért olyan nagy kín elindulni a boltba, vagy milyen érzés estefelé azon gondolkodni, hogy vajon aznap mostam-e már fogat, mert nem emlékszem. Sorstársak vagyunk. Nem tudjuk, a másik anyuka hova járt iskolába, milyen zenét szeret, de ismerjük a szülésnél keletkezett minden egészségügyi problémáját, tudjuk, mennyire tápláló a teje és melyik éjszaka mennyit aludt az éppen fogzó gyerekével.
A legjobb, amit a nehéz időkben tehetünk, hogy sorstársakat keresünk.