Ágeszli

Ágeszli

Én eddig is így írtam

2016. november 03. - Bagneska

A Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudorai úgy döntöttek, hogy kicsit felkavarják az állóvizet, és megváltoztatják szép anyanyelvünk szabályainak egyes elemeit, melyet a 2015-ben megjelent 12. kiadásban tettek közzé. Az újításoknak a középiskolások örültek a legkevésbé, hiszen az érettségin pontot veszíthetnek emiatt, de természetesen megkérdezték az utca emberét is, hogy mit szól például ahhoz, hogy az ésszerű helyett az észszerű lett a helyes alak. Többen még nem is hallottak róla, volt akinek mindkét írásmód újdonság volt, de egy néni azt válaszolta, hogy ő eddig is így írta. Korát megelőző pályát tévesztett zseni.
Amúgy a Facebook-on kiposztolt megnyilvánulások egy részéből kiindulva a professzorok vizet hordtak az óceánba, mert a "fonetikussan" írók eddig is jól aludtak a toldalékok helyes használatának ismerete nélkül, de bízzunk a köz értelmében, és a helyesírás megszállottjaiban.
Egyébként azt mondják, hogy aki sokat olvas, nagyobb valószínűséggel ír helyesen. Sajnos a neten lógás nem számít bele...

(Az átlagosnál többször ellenőriztem e bejegyzés minden egyes szavát és írásjelét. Aki ezek után is talál hibát, az szóljon, ha mer. :-) ) 

A bejegyzés trackback címe:

https://bagneska.blog.hu/api/trackback/id/tr2111927191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása