Ágeszli

Ágeszli

Szabadnap

2016. szeptember 22. - Bagneska

Az elmúlt hetek kissé megviseltek mindhármunkat, mert három hét alatt kibújt négy fogacska, azonban továbbra sem alszunk, mivel Panni elkapta élete első nátháját. Napok óta folyik az orra, és hála az orrszívó porszívóval folytatott harcnak, már akkor is sír, ha az orrához nyúlunk. Éjszaka legalább háromszor ébred, és nem mindig sikerült pár perc alatt visszaaltatni, szóval kivagyunk, mint a liba. Mivel napközben sem sokat heverészek, a szervezetem tegnap jelezte, hogy kimerülőben van, ezért úgy döntöttem, eljött a pihenés ideje.
Ma reggel úgy ébredtem, hogy semmi dolgom, egész nap csak héderezni fogok. Kicsit meg is ijedtem, mit kezdek majd a sok időmmel úgy, hogy se házimunka, se bevásárlás, se edzés, és így utólag könnyesre nevettet pár órával ezelőtti naivságom.
Panni reggel felébredt, megetettem, tisztába tettem, átöltöztettem, majd cseppentettem az orrába, amit ő próbált megakadályozni. Útban a fürdő felé rájöttem, hogy a hétvégi vendégágyneműt elfelejtettem kimosni, ezért elindítottam egy adagot a gépben, és utána gyorsan felöltöztem, hogy a gyerek előtt jó példával járjak, mert mégsem flangálhatunk egész nap pizsamában. Ezután jött az oktató reggeli, vagyis én ettem, a kiscsaj meg figyelte, mi történik az asztalnál. Mivel még mindig nem fogad el túl sok kaját az anyatejen kívül, naponta háromszor eljátszuk, hogy eszünk, és így állítólag egyszer majd ő is kedvet kap hozzá. A reggelit követően jött az orrszívás, üvöltés, vigasztalás, szoptatás, pelenkázás, a náthára javasolt kalcium beadása, újabb üvöltés, hordozóban altatás, közben teregetés és a mosogatógép ki-, majd bepakolása. Dél körül gondoltam, megebédelek, ám mivel nem volt mit, összerittyentettem egy főzeléket, miközben a kipihent Panni felturbózva mászkált körülöttem, majd jött az oktató ebéd, melynek keretében megpróbáltam megetetni spenótos gyümölcspürével. Mondanom se kell, hogy a fele a fülében, a másik fele a kis tokája redőiben landolt, és amúgy az etetőszék körül minden zöld lett. Szóval kezdődött a lemosás, felmosás, átöltöztetés, cseppentés és orrszívás, üvöltés, vigasztalás, majd hipp-hopp eljött a délutáni alvásidő. Szerintem kicsit már szánt engem a gyerek, mert húsz perc alatt elaludt a hintában, így volt időm nagy kényelmesen felszámolni a maradék romokat, és délután háromkor nekiülni a blogírásnak...aztán felébredt, és jött a sírás, vigasztalás, orrcseppentés, szoptatás...
Már alig várom a következő szabadnapot! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://bagneska.blog.hu/api/trackback/id/tr9111733573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása