Egy vicces történettel folytatom beszámolómat a nyaralásról. Mivel kánikulában indultunk, gondoltuk, nem viszünk élő csalit a horgászathoz, nehogy átváltozva elárasszanak minket a legyek. Kitaláltuk, hogy átmegyünk Zalakarosra, ahol beszerezzük a pecakaland alapkellékeit: sört és csontit. Azt ugye mondanom se kell, hogy mivel még nem jártunk Karoson, csak a helyszínen szembesültünk vele, hogy a híres fürdőhely inkább hasonlít egy nagy faluhoz, mint városhoz, így a szállodákon és a körülöttük lévő büféken, butikokon, szuveníreseken kívül nagyjából nincs semmi. Na jó, persze, azért ott is találtunk egy boltot, ahol aranyárban adták a komlószörpöt, és a helyiektől megtudtuk, hogy csalit Galambokon fogunk kapni a templom mellett a Józsinál. Józsi egyébként egy szuper kis boltot vezet a falu közepén, ami kicsit olyan, mint a régi szatócsboltok. Belépve szemem, szám tátva maradt, mert tényleg mindent lehetett kapni.
- Jó napot kívánok! Élő csalit keresek.
- Sajnos nincs, Józsi ma nem hozott. - válaszolt egy kedves alkalmazott.
- De kár! De látom, van papucs, azt veszek, mert nem hoztunk magunkkal. Itt kell fizetni?
- Nem, a másik pénztárnál. Te Irénke, nem tudod, hol van még nyitva horgászbolt? (Irénke ült a másik kasszánál)
- Hát ahhoz át kell menni Komáromba.
- Komáromba? - kérdeztem elhűlve.
- Ja nem, Zalakomárba, csak mi hívjuk így.
- Zalakomár...- vettem gondolkodóra a figurát, mert rémlett, hogy idefelé átjöttünk rajta.
- Igen, Zalakomár. Nem tetszik jól beszélni magyarul, csak egy kicsit? - érdeklődött Irénke.
- Éééén? - pukkadt ki belőlem a nevetés. 
- Jaj már, Irénke! Magyar, csak nem idevalósi. - szólt közbe a kedves alkalmazott.
- Hát azt látom, mert nagyon fehér - mért végig Irénke, majd hosszasan elkezdte magyarázni, merre induljunk. Elmondta, hogy Komárban hol találjuk a takarmányboltost, aki amúgy horgászcuccokat is árul, majd egy papírzacskóra lerajzolta, hogy itt a lámpa előtt kell lekanyarodni, de lehet, hogy utána, majd kérdezzünk meg ott valakit. Ők a férjével amúgy erre mentek (ekkor rajzolt egy nagy cirkafirkát), mert eltévedtek, de amúgy szerinte erre is lehet. A lényeg, hogy keressük a Zsótért, őt úgyis mindenki ismeri. Aztán kiderült, hogy nem is ez a takarmányboltos neve, és én tréfásan megjegyeztem, hogy ezt a pasast aztán bármilyen nyelven kereshettem volna, ha nem is így hívják, de ekkor persze már folyt a könnyem a röhögéstől. 
Irénke távozásomkor megjegyezte, hogy én milyen jókedvű vagyok, meg vicces, és reméli, hogy találkozunk még az életben.