Életünk során sok emberrel hoz minket össze a sors. Vannak, akik csak rövid ideig kísérnek minket, mások akár halálunkig - szinte részünkké válva - társainkká szegődnek. A pajtások, játszótársak, cimborák, haverok, barátok, jó és rossz ismerősök mind a tanítóink. Azért találkozunk velük életünk bizonyos szakaszaiban, hogy tanuljunk. Nem feltétlenül tőlük, de rajtuk keresztül. Tanuljunk türelmet, megértést, empátiát, szeretetet és szerelmet, örömöt, bánatot, szenvedélyeket és szenvedést. 

"Milyen nehéz elszakadni emberektől! Azt hisszük, szabadok vagyunk, s mikor szabadulni akarunk, megtudjuk, hogy mozdulni sem tudunk. Valaki felelőtlenül mosolyog egyszer, s rögtön beleguzsalyodik egy ember barátságába. Ő nem tudja, mi ez a barátság. Barátokat másként képzeld el; könnyű és derűs sétálást értett a barátságon, felelőtlen rokonszenvet, mely nem kötelez semmire. Az ember együtt jár, kicseréli gondolatait... S most először gondolt arra, hogy súlyos és bonthatatlan kapocs is lehet emberek között, melyet csak sérülések árán lehet elszakítani." (Márai)