Ágeszli

Ágeszli

Turi és jósda

2016. június 13. - Bagneska

A XXI. század sikeres embere több lábon áll (na nem úgy, hogy az egymásra rakott konyhaszékeken egyensúlyoz), vagyis nem teszi magát anyagilag egy forrástól függővé, mert ha az elapad, könnyen beállhat a csőd.
Mivel a fizetésképtelenséget felelős szülőként ildomos lenne elkerülnünk, eltöprengtünk, milyen lábakat tudnánk kiépíteni magunknak, hogy ne csak a munkahelyünk jelentse az egyetlen pénzforrást. Vannak elég egyszerű megoldások, mint például hozzámenni egy vén milliomoshoz vagy nyerni a lottón, de mivel szeretjük a kihívásokat, ezeket egyből elvetettük. Valami vállalkozást kéne elindítani, ami kezdetben elketyeg másodállásban, majd ha később befut, akár a család főtevékenységévé is válhat. Ok, de mit vállalkozzunk olyat, ami nincs minden utcasarkon, nem kellenek milliók a kezdéshez, mégis széles rétegeket tudunk vele megszólítani? Árulni kéne valamit vagy inkább szolgáltatni? Ha az elsőt választjuk, meg kell oldani a készlet utántöltését, a másodiknál viszont nehezebb megtalálni a megfelelő célpiacot. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne a város kettőszázhetvenötödik turkálóját vagy ötvenhatodik kisfröccsös kocsmáját megnyitni, ellenben kitanulhatnánk a kártyajóslást, szerelmi kötést és egyéb boszorkányságokat, vagy a trafikmutyi érdekében összecimbizhetnénk valami politikussal, esetleg elkezdhetnénk észt árulni - a város bizonyos részein elég nagy hiánycikk. Szóba jöhet még a gyermekfelügyelet, korrepetálás, takarítás, kertrendezés, festés, gitártanítás, kutyasétáltatás illetve az eddig említettek bármely kombinációja, ahogy azt például tőlünk két sarokra egy megállítótábla hirdeti: turi és jósda. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bagneska.blog.hu/api/trackback/id/tr928806320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása