Életem legnagyobb koncertélménye volt a múlt heti Metallica. 22 ezer ember, négy lovas kirobbanó energiával, az ismert számok és némi zúzda az új lemezről, óriási show és 3 óra heavy metal. Jeah! 
Amikor tavaly tavasszal felröppent a hír, hogy Hetfield-ék kis hazánkba látogatnak, épp személyes anyagi csődöm felé közeledtem a GYED-nek köszönhetően, és gondolni sem mertem a 30ezres jegyekre, de a férjem kijelentette, hogy megyünk. Még a megismerkedésünk környékén megígérte nekem, hogy elvisz Metallicára, ezért gyorsan megvette a jegyeket. Ugyan még gőzünk nem volt arról, hogy Pannival mi lesz egy éjszaka nélkülünk, tudtuk, hogy ezt a koncertet nem lehet kihagyni. Telt az idő, közeledett 2018. tavasza, és bennem egyre nagyobb lett a frász, mert kislányunk továbbra is éjszakánként 8-10-szer ébredt, és az anyatejről sem akart leállni, sőt, a betegsége óta egyre csak többet szopizott. Tesómékkal már januárban megbeszéltük, hogy bevállalják a felvigyázást, és ha nagyon nagy a baj éjjel, legfeljebb elmennek vele kocsikázni, de azért nekem voltak kétségeim. Mivel a jegyek megvásárlásával egy időben lefoglaltunk egy kétágyas szobát az Aréna Hotelban, elhatároztuk, hogy akárhogyan is alakul - kivéve persze a betegséget - elengedjük egy pillanatra Panni kezét, és kipróbáljuk, hogyan boldogul nélkülünk.
Kell-e mondanom, hogy hogyan alakult? Panni egy tündér, a világ legokosabb kislánya, aki egyből megértette, hogy most nincs anya, tehát nincs tejci. Kicsit nyüsszögött, de semmi komoly. Nagynéniék persze agyon kényeztették. Pizza volt ebédre, virsli vacsorára, a ház minden játéka előkerült, a környék összes játszóterét kipróbálták, és a két szolga non-stop leste a kistündér kívánságait. Mi eközben metróztunk, sétálgattunk a Váci utcán, Starbucks kávét ittunk, majd mivel ihatatlan volt, kiöntöttük, elfogyasztottunk egy méregdrága vacsorát a hotelban, felöltöttük a Metallica pólóinkat, ráztuk a fejünket, és lehet, hogy pár irigyet is szereztünk.
Múlt hét csütörtök óta még jobban szeretem a Metallicát, még büszkébb vagyok a kislányunkra, még jobban szeretek a férjem felesége lenni, és Panni születése óta először érzek valami bizsergő szabadságérzést. Nem kell már azon aggódnom, hogy mi van, ha elküldenek egy ottalvós továbbképzésre, és nem furdal a lelkiismeret, amiért voltunk olyan önzők, hogy elmentünk a koncertre. Így utólag visszagondolva, a történet csak jól alakulhatott,hiszen mindent előre megszerveztünk, volt A, B, C terv minden esetre és a család is önzetlenül segített. Meg amúgy is! Ha az ember egyszer a Hufnágel Pistihez ment feleségül, csak jóra számíthat! :-)