Ágeszli

Ágeszli

Szabad (?) orvosválasztás

2018. március 08. - Bagneska

A múltkori, Dr.Novák Hunornak címzett levelemben már említettem, milyen nehéz és kiszolgáltatott helyzetben van a szülő, ha beteg a gyereke. A mostani történet ismét ezt támasztja alá.
Panni egy hónapja non-stop beteg. Felső légúti vírussal kezdődött, aztán jött egy kiütéses nátha, majd húgyúti fertőzésre utaló tünetek következtek. Ez utóbbival kétszer voltunk a gyerekorvosnál, ahova persze mintát is vittünk. Hadd ne mondjam, mennyire egyszerű elvenni a pisijét egy olyan gyereknek, aki épp ragaszkodik mindenhez, ami az övé, de ez egy másik történet. Szóval, a gyerekorvos mindkét alkalommal megállapította, hogy nincs itt nagy gond, érzékeny a bőre, ami épp gyulladásban is van, és ezért mondja, hogy fáj, ha pisil. Amúgy meg azzal, hogy derékfájásra panaszkodik, nem kell foglalkozni, mert egy ekkora gyerek még nem ismeri a testrészeket. Gyors zuhanyt, mosakodókenőcsöt, popsikrémet és kamillás borogatást javasolt, holott előtte többször megbeszéltük, hogy apuka allergiás a kamillára, és mellesleg hozzátette, hogy jobban tennénk, ha nem járatnánk bölcsibe, mert szemmel láthatóan nagyon nehezen viseli, és meg kellene oldanunk családon belül a napközbeni felügyeletét. Borogassuk kamillával, mossuk le vízzel...kenjük be sárral? Közben felhívtam néhány orvos ismerősömet, hogy mit javasolnak, és mindegyik egyértelműen urológushoz küldött. Felkerestünk hát egy kedves hölgyet a kórházban - szerencsére másnap fogadott minket -, aki megállapította, hogy "háromkeresztes" a vizelet, és nagy valószínűséggel hólyaghurut a probléma forrása, amit ha nem kezelnek, súlyos vesekárosodáshoz vezethet. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, hogy mit éreztünk. Nyilván, nem volt kétség, hogy beadjuk-e az antibiotikumot, és elfogadjuk-e a javasolt kezelést. A kezdetben érzett döbbenetet harag követte, majd kétségbeesés, hogy mi a sz@rt kezdjünk most. Újabb telefonálgatás következett, és egy ajánlás, hogy XY gyerekorvos "jó". Ebbe kapaszkodva elhatároztuk, hogy orvost váltunk, de mivel  nem tartottam volna fair-nek, hogy jelenlegi doktornénink a napi postából értesüljön döntésünkről, felhívtam. Elmondtam az egész sztorit, majd váratlan fordulat történt: megkért, hogy 24 órán belül nevezzük meg azt, akihez átmegyünk tőle, mert ő rosszul érzi magát, amiért kételkedtünk a szavában, és továbbra sem tartja indokoltnak az antibiotikumos kezelést. Hogy "megnyugtasson", felhívta arra is a figyelmemet, hogy azontúl, hogy a gyógyszerek tönkreteszik a beleket, az agyba is behatolnak, és lehet, hogy Panninak majd 25 évesen lesz bélgyulladása, aztán majd nem tudjuk, miért. Arra nem tértünk ki, hogy melyik a rosszabb, egy vesekezelés vagy egy bélgyulladás, de mondhatni, elbocsátó szép üzenet kíséretében "kirakott" a praxisából.
Mert ugyan az orvosválasztás szabad, de nem konfliktusmentes.
Ha minden jól megy, kedden vár minket az új jelöltünk, de azt, hogy jól döntöttünk-e, nem tudhatjuk.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bagneska.blog.hu/api/trackback/id/tr5013724600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása