Tegnap egy érdekes dolog történt. Délután hazajöttünk, beszálltunk a liftbe hárman, plusz a Panni, majd jött a felső szomszéd, és még ő is benyomakodott. Mondom, kösz, én inkább akkor gyalog megyek, klausztrofóbiám van. Erre kiröhögött.
Nem részleteztem, hogy csak akkor tör rám a menekülhetnék, ha a negyedik ember is beleáll az arcomba, hogy nem akarok egy idegennel beszorulni abba a liftbe, amit havonta kétszer szerelnek, és utálom a hatodikig más virágillatú öblítőjét, cigiszagát és savanyú leheletét szagolni. Ha ez a bezártságtól való félelem, akkor vállalom: fóbiám van.
Kiröhögött, de nem tudja, hogy nap mint nap hallom, ahogy üvöltözik a családjával, hogy tudom, ő főz az asszony helyett és tudom, hogy a múlt héten hangosan zokogott az üres lakásban. Kiröhögött, mert úgy érezte, végre valaki nála is nyomorultabb.